Egy vérvétel margójára 2022. június

 

Milyen ma a magyar egészségügy?

(Mindenkitől azt kérem, ne egy azonos szóval jellemezzük!)

🇭🇺 A magyar egészségügy útban van a fizetős, magán egészségügyi szolgáltatás irányába! 😢

Ligeti Zsuzsa: Vérvételre várva

🇭🇺 Természetesen tudom, hogy a szabályok ismeretének hiánya nem mentesít annak betartása alól. Ennek ellenére azt gondolom, hogy valami nem teljesen kerek az alapellátásban dolgozó, valamint a szakellátásban dolgozó orvosok kompetenciájának meghatározása terén. Sőt azt is gondolom, hogy Magyarországon a ma regnáló hatalom az egészségügyet nem nemzetstratégiai ágazatként kezeli annak ellenére, hogy hazánk minden statisztikai régiója a legmagasabb kategóriába esik a rákban való halálozási terén (azaz 100 ezer főre vetítve 325 főnél többen halnak bele a rákba). Ezzel is összefügg az is, hogy a 65 ÉVES KORBAN VÁRHATÓ HÁTRALÉVŐ ÉLETÉVEK SZÁMA NÁLUNK AZ EGYIK LEGALACSONYABB EGÉSZ EURÓPÁBAN.

🫣 Mivel a vérvétel szabályait eddig nem ismertem Székesfehérváron, türelemmel vártam a háziorvosi beutaló alapján húzott sorszám megjelenését az elektronikus táblán. Rengetegen vártak. Hiába, jó nagy (több mint 400 Ezer ellátandó tartozik a kórház és rendelőintézet illetékességi körébe) körzetet kell ellátnia a kórházzal szerződésben álló magán labornak, amely Magyarország és Európa legnagyobb labordiagnosztikai szolgáltatója. A SYNLAB Group 4 kontinensen 36 országban van jelen, több mint 24 000 munkavállalót foglalkoztat, árbevétele 2,6 milliárd euró, évente 500 millió vizsgálatot végez. Magyarországon országos vérvételi és laboratóriumi hálózattal rendelkezik (közel 100 helyszínen). Összesen 5000-féle vizsgálatot végez. Szolgáltatásaik beutaló nélkül is igénybe vehetők. Természetesen térítés ellenében!

😂 Miután másfél óra békés nézelődéssel eltelt, végre megjelent a sorszámom, és ballagtam a nyilvántartó ablakhoz. Azonban kiderült (amit eddig nem tudtam, és csak most néztem utána), hogy amennyiben nem a szakrendelő orvosa, hanem a háziorvos (akik ugyanazt az egyetemet végzik, csupán esetleg más szakvizsgát tesznek) állítja ki a beutalót, akkor előbb az 1. ablaknál időpontot kell kérni. 🫣 Na gondoltam, kezdhetem elölről. De tévedtem! 😂 A hölgy teljes természetességgel közölte, hogy csak három héttel későbbi időpontot tud adni. Arra a kérdésemre, hogy “komolyan gondolja?” szerényen annyit mondott – az egész megye idetartozik és sokan vannak. Tehát megyek újra három hét múlva és kivárom a soromat újra!

Ligeti Zsuzsa: Vérvétel után

🤔 Nem az egészségügyi dolgozók, nem ez a hölgy tehet erről, hanem az inkompetens egészségügyi kormányzat! Ugyanis a laboratóriummal kötött szerződés megkötése idején is ugyanennyi ellátandó tartozott ide! Számomra az sem érthető, hogy a háziorvosokat vajon miért negatívan diszkriminálja a magyar egészségügy? És miért ilyen bonyolult a “betegút”?

🇭🇺 Miután megemésztettem, hogy ma ismét tanultam, megnéztem a szabályozást. Fehérváron tényleg így van. “Az alapellátásból és a nem Szent György Kórház szakrendeléseiről érkező járóbetegek ellátása előjegyzési rendszerben működik. A Szent György Kórház szakrendeléseiről jövő betegek, valamint a várandósok és a 18 év alatti gyermekek ellátása nem előjegyzés köteles. Időpont foglalás személyesen vagy az alábbi telefonszámokon kérhető munkanapokon 7-15 óráig:
06-22-535-585, 06-22-505-744.”

🇭🇺 De a kérdés továbbra is ott van bennem. Vajon tényleg jól van ez így? Vajon senki mást nem idegesít, hogy ma Magyarországon semmi sem normális?

Akit netán mégis, az csatlakozzon, és csináljunk végre egy normális Magyarországot!

7

 

Kategória: Államigazgatás, Blog, Egészségügy, NORMA Klub, Politics, Vélemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük