Menü Bezárás

Éles vita az EU Csúcson 2020. július 17-20.

Sajnálom, hogy sokan képtelenek megérteni, hogy a magyar jogállamiság helyreállításában, és a közpénzek magán zsebbe vándorlásának megakadályozásában, tehát összességében a NER lebontásában és egy normális Magyarország megteremtésében csak magunkra számíthatunk!

Az Európai Uniónak sem célja, sem feladata, sőt talán egyes tagállamokat nézve nem is érdeke, hogy bármit tegyen (nem is igazán tehet) az Orbán kormány leváltása érdekében. Bármennyire is fájó ezt hallani tíz éve, de Orbán Viktor kormányának egymás után háromszor is kétharmados felhatalmazást adott az ország választóinak többsége. Ez akkor is így van, ha valóban vitatjuk az alaptörvényt, a választási törvényt és a jogállamiság elleni lépéseket, valamint az oligarchák gazdagodását, miközben egyre mélyül a szakadék az emberek csoportjai között hazánkban.

Ezért is tartjuk fontosnak, hogy maradjunk a tényeknél, és dolgozzunk ki közösen egy olyan alternatívát, amellyel a magyar emberek többsége azonosulni tud. Első lépésként szervezzük meg az előválasztást, amely nélkül még az esély is elvész a NER valamikori leváltására!

A jelenleg is zajló Európa Tanács (tagállami vezetők) ülésének hatalmas vitáját ne egyszerűsítsük le a magyar és a holland miniszterelnök éles szembenállására, sőt még csak azt se higgyük, hogy a legfőbb gondot a jogállamiság kérdése jelenti!

Mint a világban mindenütt, így Európában is minden a pénz körül forog! És minden ország vezetője a saját választóinak akar megfelelni, meg persze a saját tőkéseinek!

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy ahogyan ő is, úgy Mark Rutte is a saját politikai érdekei alapján teszi a dolgát.

Fotó: John Thys/AFP

„Én semmit nem kezdeményeztem. Tegyük világossá: ha nem jön létre a megállapodás, az nem miattam lesz, hanem a holland fickó miatt. Ő az, aki kezdeményezett valamit. Én a status quót védelmezem, ahogy az ma van. (…) Szóval ha megszakadnak a tárgyalások, az miattuk lesz, nem miattam. Nem szeretek ujjal mutogatni, de a holland úr a felelős azért a felfordulásért, amiben most vagyunk.” – nyilatkozta a magyar miniszterelnök, és ez tényleg így történt.

Mark Rutte érkezik a brüsszeli EU-csúcsra 2020. július 19-én. Fotó: John Thys/AFP

A Guardian azt írja, válaszul Rutte hétfőn azt mondta: „Nem azért vagyunk itt, mert később egymás születésnapi partiján leszünk vendégek. Azért vagyunk itt, hogy a saját országunk számára üzleteljünk. Mindannyian profik vagyunk.”

Persze az Unió nagy országainak vezetői szeretnék a megegyezést, de ugyanúgy Franciaország, vagy Németország érdekeit tartják szem előtt.

Macron újságíróknak azt mondta, aggódik a helyreállítási csomag méretének csökkentésére tett kísérletek miatt, mert azokon elúszhat a megállapodás.

Merkel figyelmeztetett, hogy nincs garancia a sikerre.

Tehát a harc bonyolultabb. Nem egyszerűen magyar-holland meccs ez! És bizonyára igaza van azoknak, akik szerint azt is vizsgálni kell a nettó befizetéskor, hogy ki mennyit visz ki azokból az országokból, akiken a többiekkel közösen segítenie kell! Unicredit közgazdásza, Erik Nielsen vasárnap úgy érvelt, hogy 2018-ban Hollandia nettó költségvetési hozzájárulása 2,4 milliárd euró volt, „ami a valós pénzügyi történetnek csak egy kis részét mondja el”, ugyanis a Tax Justice Network szerint ugyanebben az évben a holland adóparadicsom-struktúráknak köszönhetően 6,7 milliárd eurót nyerhettek Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Spanyolországból származó adóbevételekből.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük