🇭🇺 Június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.
Ezen a napon számomra két különböző politikai oldalon álló ember nyilatkozatàban tükröződik mindaz, ami én a magyarságunkól, a hazaszeretetről és múltunk tisztelete fontosságáról gondolok.
Novák Katalin köztársasági elnök és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere gondolatait teljes mértékben osztom és ajánlom barátaim, sőt ellenfeleim figyelmébe is! Ezzel még véletlenül sem kívánok méltatlan vitába keveredni, ezért előre kérem a hozzászólni kívánókat, hogy ezt vegyék figyelembe!
“Nincs különbség határon túl és innen élő magyar között, a magyar az magyar” – szögezte le Novák Katalin köztársasági elnök a Nemzeti Összetartozás Napján.
🇭🇺 “Magyarnak lenni döntés. Nap mint nap igent kell mondanunk a magyarságunkra” –mondta, majd úgy folytatta, hogy “szeretnénk, ha egyre több magyar kimondaná az igent a magyarságára, a házasságra és a családalapításra. Hogy egyre többen legyenek azok, akik akarnak magyarok lenni. Ehhez bátorság kell a Kárpát-medence minden részén. Az a dolgunk, hogy ismerjük, őrizzük és gyarapítsuk a magyarságot!”
Karácsony Gergely pedig azt idézte fel, hogy évek óta hallja baloldali politikusoktól, hogy nincs Trianonnal dolgunk, ki kell lépni a múlt árnyékából, miközben a kormányoldal saját magát azonosítja a nemzettel, és sokszor kirekesztőn fegyverként használja.
Pedig Trianon kapcsán nincsenek oldalak, nincsenek ideológiák, csak a közös gyász. Múltunkat pedig csak úgy tudjuk feldolgozni, ha beszélünk róla, és nem fordítunk hátat traumáinknak, amelyekből az elmúlt években is kijutott. Szerinte jó lenne végre megtanulni a „vagy” helyett „és”-t használni, a nemzeti összetartozás napján megfogadni, Trianonból tanulva, hogy magyarokként egyek vagyunk.
A főváros idén is nemzeti színekkel világítja meg a Halászbástyát az évforduló alkalmából.
Látta: 13 fő