Székesfehérvár MJV önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai

Nyílt levél Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere és Képviselő Testülete részére.

Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Jegyző Úr!
Tisztelt Önkormányzati Képviselők!

Ahogyan azt a város hivatalos honlapján olvashatjuk, immár valamennyi helyi önkormányzati képviselő betartotta a határidőt, és jogszabályi kötelezettségének eleget téve a január 31-i határidőig leadta idei vagyonnyilatkozatát – tájékoztatta a városi honlapot dr. Cser-Palkovics András.

Bár Székesfehérvár polgármestere a közgyűlés aktuális ülésén szokott erről hírt adni, ám a járványügyi helyzet okán a képviselőtestület sem ülésezik, így polgármesteri határozatban rögzíti, illetve ezúton tájékoztatja a nyilvánosságot a városvezető.

Most, amikor polgármester úr is bejelentette, és saját maga el is fogadta, hogy minden önkormányzati képviselő eleget tett kötelezettségének, nem látni semmi akadályát, hogy közérdekű információként mi is megismerjük azokat.

Az önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozata

– az ellenőrzéshez szolgáltatott azonosító adatok kivételével – közérdekből nyilvános.

Azonban ezt a nyilvánosságát csupán akkor élvezhetjük, amennyiben jegyző úr minden önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatát feltölteti a város hivatalos honlapjára. Amennyiben valamilyen sajnálatos kifogás miatt erre nem kerülhet sor, akkor lehetőséget biztosítunk a képviselők számára, hogy vagyonnyilatkozataikat nekünk önként megküldjék, es itt mi is közzé tesszük.

Várjuk az érintettek megtisztelő válaszát,  pártállástól függetlenül.


Addig is álljon itt példaként néhány minta.

  • A polgármester 2019-ben leadott vagyonnyilatkozata:

Dr.Cser Palkovics Andras vagyonnyilatkozata

  • A Momentum önkormányzati képviselőjének 2020-ban leadott vagyonnyilatkozata:

Barlabás-András-vagyonnyilat

  • Ráczné Földi Judit a DK önkormányzati képviselőjének 2020-ban leadott vagyonnyilatkozata:

racznefoldijudit2020


Mi történt a közérdekű adatigénylés óta?

Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Képviselő Testülete minden tagjához eljuttatott kérésünkre – miszerint tegyék lehetővé vagyonnyilatkozatuk nyilvános megtekintését – csupán a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András reagált, és megküldte a 2021. évi, kötelező vagyonnyilatkozata másolatát, amelyet az alábbi linken bárki megtekinthet.

Dr. Cser-Palkovics András 2021


Természetesen nem adtuk fel, hogy ami nyilvános, az valóban nyilvánosságra is kerüljön. Ezért a közérdekű adatigénylés benyújtására érkezett címzetes főjegyzői válaszban meghatározott 17.600 forintos költségtérítést megfizettük, és hamarosan minden képviselőnek a 2021. évi vagyonnyilatkozata megtalálható lesz weboldalunkon.

Addig is lehet fogadásokat kötni, ki a “legszegényebb” a 21 tagú testületben vagyonnyilatkozata szerint.


KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAINAK VAGYONNYILATKOZATAI

2021.

Polgármester:
Dr. Cser-Palkovics András

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Tel: 06-70-6699-001
E-mail: polgarmester@pmhiv.szekesfehervar.hu

cser.palkovics.andras@fehervar.hu
web: www.cserpalkovics.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


Önkormányzati képviselők

1. vk.: Szabó-Bakos Györgyné
Az 1. számú választókörzet utcái(.pdf, 10 MB)


8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: szabobakos.gyorgyne@fehervar.hu
Telefonszám: 06-70-66-99-016

Vagyonnyilatkozat 2021.


2. vk.: dr. Kovács Zsoltné
Az 2. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: kovacs.zsoltne@fehervar.hu

Telefonszám: 06-20-551-4985

Vagyonnyilatkozat 2021.

.


3. vk.: Dr. Horváth Miklós Béláné
Az 3. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: mocsolad42@freemail.hu
Telefonszám: 06-20-974-21-49

Vagyonnyilatkozat 2021.


4. vk.: Molnár Tamás
Az 4. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: molnar.tamas@fehervar.hu
Telefonszám: 06-70-292-18-45

Vagyonnyilatkozat 2021.


5. vk.: Mészáros Attila
Az 5. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

Tel: 06-70-6699-037
E-mail: meszaros.attila@fehervar.hu

meszaros.attila@pmhiv.szekesfehervar.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


6. vk.: Brájer Éva Mária
Az 6. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Tel: 06/70/66-99-666
E-mail: brajerev@gmail.com
web: www.brajereva.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


7. vk.: Farkas László Ignác
Az 7. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 36. 6/26.
Tel:  06-20-983-4509
E-mail: laszlo.farkas7@gmail.com

Vagyonnyilatkozat 2021.


8. vk.: Viza Attila
Az 8. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: viza.attila@fehervar.hu
Telefonszám: 06-30-947-18-34

Vagyonnyilatkozat 2021.


9. vk.: Szigli István
Az 9. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

Tel: 06/70/600-77-92
E-mail: szigli.istvan@szekesfehervar.hu
web: www.feketehegyszarazret.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


10. vk.: Földi Zoltán
Az 10. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: foldi.zoltan@szekesfehervar.hu
Telefonszám: 06-20-942-43-04

Vagyonnyilatkozat 2021.


11. vk.: Deák Lajosné
Az 11. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Telefonszám: 06-20-442-11-28
E-mail: deak.lajosne@fehervar.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


12. vk.: Östör Annamária
Az 12. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: ostor.annamaria@fehervar.hu
Telefonszám: 06-20-461-29-64

Vagyonnyilatkozat 2021.


13. vk.: Horváth Miklós Csaba
Az 13. számú választókörzet utcái (.pdf, 10 MB)

8000 Székesfehérvár, Szepesi utca 44.
Telefonszám: 06-30-237-71-21
E-mail: horvath.miklos.csaba@fehervar.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


14. vk.: Dr.Dienesné Fluck Györgyi Mária
Az 14. számú választókörzet utcái (.pdf, 11 MB)

E-mail: dienes.otto@chello.hu
Telefonszám: 06-20-476-12-74

Vagyonnyilatkozat 2021.


Barlabás András

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1..
E-mail: barlabas.andras@momentum.hu
Telefonszám: 06-30-462-50-88 Vagyonnyilatkozat 2021.


Fazakas Attila

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: fazakas.attila@jobbik.hu
web: facebook.com/fazakas.attila.jobbik

Vagyonnyilatkozat 2021.


Juhász László

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: juhasz.laszlo@valasz-egyesulet.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


Márton Roland

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
E-mail: martonrol75@gmail.com

Telefonszám: 06-20-912-9697

Vagyonnyilatkozat 2021.


Ráczné Földi Judit

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Telefonszám: 06-20-530-64-91
E-mail: foldi.juci82@gmail.com

Vagyonnyilatkozat 2021.


Róth Péter

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Telefonszám: 70-6699-999
E-mail: roth.peter@pmhiv.szekesfehervar.hu

roth.peter@fehervar.hu

Vagyonnyilatkozat 2021.


1 thought on “Székesfehérvár MJV önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai”

  1. A 2021. február 10-én beadott közérdekű adatigénylésre megkaptam Székesfehérvár Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzőjének válasz levelét.
    Úgy döntöttünk, hogy a “nyilvános” vagyonnyilatkozatok valóban nyilvánossá tétele érdekében befizetjük a meghatározott 17600 Ft költségtérítés összegét. Az így megkapott vagyonnyilatkozatokat pedig itt tesszük majd közzé.
    Amennyiben támogatni tudja bárki ezt az akciónkat néhány forinttal, akkor kérjük, hogy a honlapon található számlaszámr,a közleménybe “nyilvánosság” beírásával utalja át azt!
    Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük