Szembenézés

Aki most mindenért a 6párti elit által szervezett és ellenőrzött előválasztásnak nevezett cirkusz győztesét, Márki-Zay Péter közös miniszterelnök jelöltet teszi felelőssé, az felmentést ad annak a hat pártnak, amelyik a negyedik kétharmados vereségét szenvedi el külön-külön, koordinálva, vagy minden elvi különbséget félredobva együtt!

Emlékeztetnék mindenkit, hogy a Normális Magyarországért Mozgalom már 2020-ban azt mondta, hogy akár előválasztáson (A NORMA Javaslata az előválasztásra), de a 106 jelöltet már 2021-re még kell nevezni, hogy be tudjanak helyben ágyazódni. Már tavaly februárban azt is javasolta, hogy:

a tervezett előválasztást minél hamarabb le kell bonyolítani, oda mindenkit oda kell engedni és több X-es szavazással dönteni kell a 106 egyéni közös jelöltről, valamint a pártok (listák) támogatottságáról is!

Helyette csak az vehetett részt, akit a 6 párt engedett, listáról nem szavaztak és paktumokat kötve eleve kijelölték a leendő közös jelölteket. Ennek ellenére az MMM támogatásával MZP megnyerte azt az előválasztást, aminek semmi értelme nem volt, hiszen a miniszterelnök személyéről az új parlament dönt!

Majd több mint 3 hónapig a régi kádereknek biztos befutó helyeket biztosító lista összeállítása volt a 6párti elit fő tevékenysége, miközben régen ott kellett volna lenniük minden “kilométerkőnél”!
Mindezek után, az egyéni körzetekben sorra buktak el a sokat dolgozó, de helyi ismertségnek és nagyobb társadalmi támogatottságnak nem örvendő, és mutyi sokaságával odakerült jelöltek, ami el is döntötte a választási eredményt, ahogyan azt megjósoltuk!

Mit tett ekkor a 6párti elit? Karácsony Gergely és Donáth Anna (Párbeszéd, Momentum) kivételével magára hagyta a közös miniszterelnök jelöltet! Sőt azonnali hatállyal bűnbaknak nevezte meg annak a két pártnak a vezetője, amely elvtelen paktumot kötött, és saját hibájának csupán annyit állít azóta is, hogy sajnos nem akadályozta meg, hogy “civilek” induljanak az előválasztáson!

Mi ez, ha nem égbekiáltó szégyen?

Mi ez, ha nem cinikus viselkedés?

A 6 milliós ellátmány mellett parizert evő, és a baloldali “kisemberek” szavazataira hajtó jobbikos vezető ugyanis néhány éve szintén civil volt!

Ugyanis politikusnak szerencsére még Magyarországon sem születnek, hanem közéleti (civil szervezetekben, vagy rögtön pártokban kezdett) tevékenységet folytatva esetleg azzá válnak egyesek.

Az eredmény okát hosszan lehet elemezni. Sokan teszik is. Az viszont számomra bizonyos, hogy elveket feladva nem lehet politizálni. Heterogén összefogás nem járható. És a magyar társadalom állapotának ismerete, elfogadása nélkül nem lehet változást elérni.

Ehhez nem a pénz kevés és nem is a média felület! Bár valóban elfogadhatatlan a kormányzati túlsúly.

Erre példa a Mi Hazánk szereplése. Mert bármennyire nem tartjuk helyesnek az elveiket és azt, hogy ennyien szavaztak rájuk, mégis megtörtént, hogy 6,8%-ot értek el, pedig alig volt plakátjuk az utcán. De helyben ott voltak és saját csapatot szerveztek ahol csak lehetett, S ezzel a volt jobbikos és más szélsőséges elvekre fogékony választót elegendő számban mozgósítani sikerült nekik.

A pártok dolga a szembenézés. A miénk pedig az, hogy ne engedjük, hogy ez ne történjen meg! Ne engedjük, hogy a bűnbaknak kikiáltott MZP vigye el a balhét azért, mert a 6párti ellenzék 2006. óta nem képes vállalható jövőképet felvázolni a magyar társadalom többségének!

Alakuljanak meg mindenhol a helyi civil társaságok, és kezdjük el megérteni a vidék problémáit!

 

Kategória: Blog, Civil Társaság, Egyéb kategória, Vélemény | A közvetlen link.

2 Responses to Szembenézés

  1. dr Mészáros Imre Zoltán szerint:

    Márky -Zay Péter tehetséges ember, ez taktikai szintű megnyilatkozásaiból egyértelműen látszik. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nemzeti stratégiája nincs, támogatói nincsenek, a szélsőbalon válogatott, vagy lekompromittálódott liberális jobboldaliak alkotják unkacsapatát. Aki benne keres szövetségest téved. Mint vásárhelyi tekintély -jelenleg még – nyomába sem léphet Lázár Jánosnak vagy dr Rapcsák Andrásnak. Az MSZDP az ellenzéki zászló, akinek természetes szövetségesei a szocialisták, a szakszervezetek a környezetvédők és DK. Hasilló Laci szervezőkészsége a NÉPSZAVA felvásárlása valamint a DK vagy a szocialisták soraiból kikerülő inisztereln9kjelölt lehet csak eredményes megoldás. A jobbikot, a munkáspártot és Márki – Zaj Péter felejtsétek el. Én be akartam vinni a “kintrekedt kisgazdákat ” (Bajcsy-Zsilinszky) és a keresztény-szociálisokat (Slachta), nem kellettünk… A kisgazdák, kiskereskedők és kézművesek nélkül nem lehet megérteni a vidék gondját.

  2. Borbély Pálné Katalin szerint:

    Sajnos-sajnos nincs királyi út! 33 éve mondom, írom, sírom, kiabálom, de hiába! Ebben az országban még soha gyökeret nem tudott verni eg igazi polgári demokrácia, itt a szabadság egy lázas-romantikus fogalom, amiért hatalmasakat lehet inni, dalolni, szónokolni, sírni, panaszkodni – és az ügyesebb poltikusok kedvéért meghalni, cél és értelem nélkül – ls amit ahogy eljön, még csak megvillantva mindeazt, amit a szabadság társadalomra alkalmazva jelent és megjelenít, máris szídni, mint a bokrot, gúnyolódni, csúfolódni felette, bűnbaknak kiáltani ki minenkit, aki tenni akar a szabad emberek humánus, szolidáris és valóban demokratikus társadalomért. Ennek a népnek nincs se szabadságélménye, se demokráciaélménye, nem köti ezeket semmihez, legfeljebb néhány Kossuth-nótához. Ez a nép zsugerileg elutasító minden nadrágos emberrel, a csekélyszámú városi felvilágosult értelmiséggel, polgársággal, a szabadság és a demokrácia hirdetőivel szemben és nem hisz nekik, nem bíziik bennük, tart az “őri huncutságaiktól”. Legelébben is meg kell nyerni a bizalmat. Nem klubokkal, nem előadásokkal, nem utcafórumokkal, ezek mind egy későbbi, középhaladó fokozat elemei. Ide önkéntes falujárók? kutatók? ott letelepedők kellenek, akik képesek úgy beilleszkedni, hogy megkedveltessék magukat, megnyerni a bizalmat, a rokonszenvet, hitelessé válni helyben. Ha mindez megvan, akkor lehet nagyon óvatosan társadalompolitikai témákra terelmi a beszélgetéseket, előbb családi-baráti körökben, ztán már talán az ivóban is, meg a boltban, az orvosi váróban (ha vannak ilyenek at all). De nem “mozgalmi”, avagy tudományos, avagy bürokratikus nyelven, nem, a népmesék nyelvén talán. Meg kell kedveltetni és otthonossá tenni ezeket a fogalmakat, tartalmakat, lehet a megélésükre programokat szervezni, építve a helyi lakosság összetételére, hagyományaira, vágyaira, amit az előkészítés során meg lehetett ismerni. És ha ez egy-két év alatt szervesült a közösségben, akkor lehet immár hozzáfogni az önkéntes összetartás szervezéséhez, a humánus, szolidáris együttélés szokásait és a falusi közösségek ilyenirányú hagyományaira építve szervezni, hogy senki ne érezze magát a közösségből kitaszítottnak, elmagányosodottnak, kiszolgáltatottnak, megalázottnak, senki ne fázzon és éhezzen, ne legyenek magányosan vagy bandákban lődörgő gyerekek, akikkel senki nem törődik és csak szidalmakat kapnak, irányítás, nevelés, szeretet, odafigyelés helyett, aztán csudálkoznak, ha elkezdenek Legyek Urát játszani. És így talán!!!! Talán!!!! A következő választási évre már lehet értelmes, választásra érett választópolgárokra számítani. Ez valami irtózatosan munkás, nagyon nehéz feladat, de nem kerülhető meg. A demokráciát, a szent szabadság tanait tanítani kell, a valódi híreket el kell juttatni, terjeszteni, a hazugságokat azonnal le kell leplezni, a hazugokat meg nevetségessé kell tenni, akiknek senki nem ad hitelt. Ehhez pénz, idő, előkészítés, szervezett irányítás, tanácsadás szükséges, de ha a kampányra akadtak önzetlen donorok, talán erre is fognak, ha a kampányra akadtak önkéntesek, talán erre is akadnak, szakemberben meg igazán nincs hiány. A klubok és/vagy fonók a negyedik évtől aktuálisak, de akkortól nagyon. Én legalábbis 33 éve így gondolom, és ez az utolsó 31 évben sziklaszilárd meggyőződésemmé vált, amit az idpk sajnálatosan igazoltak. A Nagy Ugrás még a nagy Mao-nak se sikerült!

Hozzászólás a(z) Borbély Pálné Katalin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük