A Normális Magyarországért Mozgalom már 2020. februárjában olyan előválasztást javasolt, ahol mindenki részt vehet, aki vállalja, hogy beáll a nyertes mellé, és nem indul a 2022-es választáson, ha nem ő lesz a közös jelölt. A mozgalom persze azt is kérte, hogy a jelölő szervezetek listáiról szintén szavazhasson a “nép”.
Ez igazi verseny lett volna. A rengeteg új arc megjelenésével, és a 106 egyéni körzet mindegyikében a több X-es szavazással egy győzelemre esélyes jelölt lett volna a közös jelölt.
Sajnos, a 6párti elit és a szervilis Civil Választási Bizottság nem támogatta ezt, és nem engedtek (néhány kivételtől eltekintve) 6párton kívüli jelöltet indulni. Sőt a legtöbb helyen, ahol például a visszaléptetések miatt csupán egy, maximum kettő jelölt indult, eleve kijelölték a “közös” jelöltet.
Azzal, hogy a 106 helyen összesen csupán 268 fő mérte össze támogatottságát, eleve fel lett adva az egyéni körzetek többsége, ezáltal a választás megnyerésének esélye.
Ugyanis a választás a 106 egyéni körzetben dől el!
Listáról (melynek összetételéről sajnos nem az emberek döntenek, hanem ismét párt alkuk alapján áll össze) 33-60 mandátum nyerhető csupán.
Itt is megköszönöm mindazok támogatását, akik segítségével el tudtuk érni, hogy ne egy jelölt közül keljen “választani”, és a 309 rám szavazónak pedig köszönöm a bizalmat! ♥
Sajnos, ezen feltételekkel ennyire futotta, de ettől még a továbbiakban is egy normális Magyarországot szeretnénk, bár ennek esélyét egyre kevésbé látom.
Ezért is érdekelne, hogy a csoport tagjai, de mások is mit gondolnak a Fejér megye öt körzetében várható választás esélyeiről?
Fórum a weboldalon.